Jelen folyóirat hasábjain idén publikált, kiváló írások egy része az átalakuló gazdasági erőterek problematikájával, a folyamatok modellezésével foglalkozott. Ebben az összefüggésben talán nem érdektelen közelebbről vizsgálni a diplomácia és a gazdaság kölcsönösségen alapuló dinamikáját, a bűvös, misztikus „gazdaságdiplomácia” fogalom 21. századi értelmezését.
A világgazdaság nem elhanyagolható szegmensét alkotja az illegális fegyverkereskedelem és az annak busás hasznából eszközölt, többnyire szintén illegális célokat szolgáló befektetések sora. Tucatnyi ország titkosszolgálata mellett ezért kíséri hónapok óta megfeszített figyelemmel a gazdaság számos szereplője is a Thaiföldön csapdába csalt, majd az Amerikai Egyesült Államokba toloncolt Viktor But sorsát. A fogoly a leghíresebb a hét „fegyverbáró” közül, aki két évtizede a volt Szovjetunió fegyverarzenáljaiban rekedt, sok milliárd dollár értékű kézifegyvert, tankot, rakétát, sőt tengeralattjárót, helikoptert és harci repülőgépet eljuttatja az öt kontinens válságövezeteiben egymás ellen harcoló csoportoknak. Csupa olyan országba, ahová az ENSZ embargója miatt szigorúan tilos fegyvert szállítani.
Ciprus Európa, Ázsia és Afrika találkozási pontján fekszik, pozíciója évezredek óta stratégiai jelentőségű. A sikeres és a szigeten hosszabb-rövidebb ideig uralkodó civilizációk gazdag öröksége ma kétségkívül Ciprus egyik vonzereje, hiszen az érdeklődők görög, föníciai, asszír, római, bizánci, luzitán, velencei, oszmán és angol idők emlékeivel egyaránt találkozhatnak.
Az Európai Duna Régió Stratégia megvalósítása épphogy csak elindult. Így a Duna mentén élők közös kollektív identitásának létrejötte egyelőre csak elképzelés. Amennyiben azonban a stratégia megvalósításának első pozitív jeleit a tizennégy részt vevő államban élő egyének is érzékelik majd, ez lehetőséget teremthet arra, hogy szorosabb kötődés alakuljon ki közöttük. E folyamat azonban hosszú időt vesz igénybe, és ahogy e tanulmányból is kiderült, ebben mind a felülről kitalált és létrehozott programoknak, kezdeményezéseknek, mind az alulról történő építkezésnek létjogosultságuk van. A Duna-völgyi identitásnak a polgárok többes identitásstruktúrájában a már meglévő lokális, régiós, nemzeti és európai identitáselemek mellett, illetve között van a helye, tehát nem várható hogy bármelyik meglévő kötődés helyébe lépne. A tizennégy tagot számláló Duna makrorégió túl hatalmas és heterogén térség ahhoz, hogy közvetlenül elérje az itt élőket, ezért az identitásépítés stratégiája csak kisebb területi egységeken, valamint kulturális közösségeken keresztül valósulhat meg.
A szovjet politikai vezetők az idő múlásával, főleg a Joszif Sztálint 1945 őszén ért agyvérzés és szívroham után, egyre gyakrabban gondoltak arra, hogy a diktátor elhasználódott szervezete bármikor felmondhatja a szolgálatot. A Kreml hatalmi folyosóin a háború után egymást érték az utódlással kapcsolatos véd- és dacszövetségek, amelyek némelyike szertefoszlott, még mielőtt igazán létrejött volna. Úgy látszott, még Sztálin betegsége idején megalakul a Malenkov–Berija, valamint a Molotov–Mikojan „tengely”. Az egymással rivalizáló országnagyok azonban igazából még zászlót sem bontottak, amikor 1945 decemberében a Kreml ura visszatért Moszkvába a fekete-tengeri nyaralójából, és besúgóitól értesült a távollétében történtekről. Néhány hónap alatt sorra „levadászta” mind a négy legbizalmasabb munkatársát, akikkel az „ötök” informális testületében addig az egész hatalmas országot kormányozta.